Garázsvásár, twistelés és közös Oscar Gálanézés

Csütörtök


Maris Benefit

Adománygyűjtő buli az Aurórában olyan zenekarokkal, mint a Tpsrprt, (nem kamu)pszichedelikus tekerések szállítója, DEHIDRATÁLT FEJEK, ami köztudottan Németh Szilárd kedvenc twee punk zenekara (mint tegnap megtudtuk a Nirvana után) vagy a MAGYAR IDŐK - minőségi újsághoz minőségi emo zene dukál.

Nem alszom 4.0
Szokásos csütörtök esti nem alvás a Szakkörben inszomniás lányoknak lányokkal, alvajáró fiúknak fiúkkal és álmukban beszélő lányoknak fiúkkal. Lesz disco és house a forró kávéhoz, hideg sörhöz, a wcre várakozáshoz és electro és techno a gátlástalan asztalon táncoláshoz.

A hatvanas évek meghetvenesítése, majd twistelés a Toldiban
Egy este a Carson Coma tánczenekarral és vendégzenész barátaikkal, amit egy fergetes koncert keretein belül végigkísérnek a ‘60-as évek legnagyobb slágerei a Beatlestől Korda Györgyig, a House Of The Rising Suntól az I'm A Believerig. Ezeken kívül megjelennek olyan dalok, melyek már biztos ismerősek voltak, de nem tudtad, hogy az 1960-as években láttak napvilágot. Megjelenés pöttyös szoknyában, kordbársony zakóban, garbóban vagy a kedvenc szövetnadrágban.

Péntek


BOYZ BOYZ BOYZ Friday w Alto Castello

Ez a péntek a fiúkról szól a Typoban! 17:00 órától leárazással és új cuccokkal várják őket a boltban. Ez a pénteki muri kifejezetten a férfi és sport szekcióra fókuszál, már igazán kijár nekik is a jóból. Leáraztak csomó pulcsit, melegítőt, a kabátok árait is jócskán csökkentették és hoztak új cuccokat is bőven.A bulin a lányok legkedvencebb magas embere, Krisztián Bakonyi aka Alto Castello játszik nekünk szuper zenéket, és persze készülnek valami finom itallal is és biztosítják a megszokott barátságos hangulatot.

☉ Alcázar! ☉ 1st Birthday
Már egész sok idő eltelt az Alcázar legutóbbi Szakkörös heringpartija óta, most pedig egyenesen az első szülinapi bulijukkal térnek vissza. Meghívott vendégük ezúttan Stanley Maneuver lesz, aki biztos, hogy érintetlen kincsekkel megpakolt táskával érkezik.  

Trap Hungary x On The Low - Ep.#9 / Under BP
Akit kicsit is érdekel, hogy mi zajlik jelenleg az underground hiphop/rap szcénában, annak mindenképpen érdemes ellátogatnia az Underbe, ahol ők mind fellépnek: geddo, khaze, lil holt, shy balenci, ibbigang, psychotics, marton buku és kaali. Meleg lesz, büdös lesz, úgyhogy minden adott az ugráláshoz.

Unknown Artist ~ mhmm
Unkown Artist tehetségét nem csak a mhmm csapata fedezte fel mostanában, idén jön ki zenéje egy-egy respektált hazai és külföldi kiadónál, ám erről egyelőre több infót nem tudgaatunk. Ami viszont biztosnak tűnik, hogy jelenleg ő az egyik legígéretesebb itthoni tehetség, akinek stílusa a nemzetközi szintű kiteljesedés irányába mutat. Dinamikus hang kavalkádra és fergeteges táncra számítunk!

53160233_2210024322412193_1237572256289259520_n.jpgPortéka a Verkstaden garázsvásáron

Szombat


A Város Mindenkié x Utcáról Lakásba x Müskinn

Támogatói workshop a Müskinntől az Aurórában, a workshop teljes bevételével A Város Mindenkiét és az Utcáról Lakásba Egyesületet támogatják. A workshopon tárcát készíthetünk majd újrahasznosított molinóból, a minimum adomány 1000 Ft, de ezen felül is lehet támogatni az ügyet, a tárca elkészítési ideje kb 30 perc.

Platon Karataev akusztik koncert
A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett együttes 2016-ban alakult Budapesten. Ez év őszén bejutottak a Kikeltető döntőjébe, valamint kiadták Orange Nights c. bemutatkozó EP-jüket, melyről Elevator c. számuk mind a német, mind a brit virális listákat megjárta Spotify-on. 2017-ben három részletben adták ki első nagylemezüket, a For Her-t, mely több év végi lista szerint is az év legfontosabb hazai megjelenései között volt (index, phenomenon, recorder), külföldön pedig a leghallgatottabb magyar előadók közé emelte az együttest. A főleg a brit és az amerikai folkhagyományokból merítő zenekar ezúttal két fős felállásban, akusztikusan adja elő dalait a rakparton, a Budavári Művelődési Ház színpadán. Zsepit vigyen mindenki.

◉ Obroni ◉
Egész estés afrikaidézés, élő hangszerek, live szettek az Ambientben. A bemelegítő gyakorlatokat Csörgő Marcival kezdhetjük, majd az igazi edzést Obroni, Zahár Fanni Yambo és Sajo tartja végül levezetésül Giorgos b2b Yambo b2b Csörgő b2b Fanni légzőgyakorlataival zárhatunk.

Relationship Goals @Szakkör
Lelle és Áron lofihouse trekkeket mixelnek a Szakkörben, aki pedig tud mutatni nekik olyat, amit nem ismernek, annak fizetnek egy tubit. Ők mondták!

BOTB Movie Classics
Közeleg az idei Oscar hétvége. A díjátadás előtti szombaton megint csinál a Beat on the Brat egy átfogó filmslágeres bulit, ahogy szoktak. A tavalyi bomba volt, itt a trekklistás bizonyíték:
https://www.facebook.com/notes/beat-on-the-brat/botb-movie-classics-playlist-20180303/1572404112828670/
Blockbuster és kult filmes dalok egyaránt lemehetnek.

Giliszta kisnagylemezbemutató / The nobody elses + dj köd @Gólya
Pszichedéliás este lesz ez, két olyan bandával, akik ebben utaznak, utaztatnak. A föld alatt munkálkodó Giliszta zenekar psychodelikát pék funk/fék punk stílusban facsargatja a koncertre látogatók fül- és agytekervényeit, és éppen elkészülő 2. kisnagylemezét adja elő elejétől a végéig. Ha pedig marad idő, régebbi és még az újaknál is újabb számaival szórakoztatja a nagyérdeműt. A nobody elses zenekar előszeretettel kavarják ebbe az egyszerű alaphelyzetbe kedvenc műfajaikat (a pszihedélia, a funk, a garázs vagy épp a hard rock) és hoznak létre ezáltal hosszú instrumentális jam-eket, szexi grúvokat és kellemes melódiákat. A koncerek után pedig a méltán világűrhíres, földön kívül is turnézott Dj Köd fog izomlázba táncoltatni.

Bladerunnaz 20th Birthday
Nosztalgiázós és újrafelelevenítős Bladerunnaz 20. születésnap az Akváriumban, egyből 3 teremben, olyan dj-kkel, mint Dj Lee, Matrix, Noisia, Feint, de persze lesznek a szokásosak is, mint Palotai, Cadik vagy Chris.SU.

BLACK MAGIC SIX (FIN) SEX RIDERS, IRON STEEL (HUN) @AURÓRNR666
Black Magic Sixet tlán már nem nagyon kell bemutatni, eddig 19 magyarországi koncerten vannak túl 2008 óta, főleg RNR666 és FŐDALATTI szervezésben, és ami még fontos, hogy van egy daluk az ÖRÖK Antal Imréről: 'Imre you are a PUNK'. A Sex Riders az RNR666 minimum kétharmadának legnagyobb hazai kedvencei. "Két magyar lemez volt még amit kb ennyiszer hallgattam meg mint a Sex Riders demóját nyár óta. Az Üzeneteket a Leukémiától a 90-es években és a Flash koncert cd-t a kétezresben. Ez tuti!" Az Iron Steel pedig nagyon jó black speed metal. Venom, Midnight, korai Sodom meg ilyenek!

Vasárnap


Magbörze és növény-örökbefogadás

Zöldítő, kertészkedő, plantlover ifjak és ifjulni vágyók irány vasárnap a Szimpla Kert! Méghogy a fővárosiak nem bolondulnak a növényekért! Mi már tűkön ülve várjuk a palántázást. Ha valaki esetleg már túlvásárolta magát, vagy tízszerannyi magot pergetett, mint ami kell, esetleg túlszaporodtak a kaktuszai, azok itt leadhatják felesleges zöldjeiket és magjaikat, hogy valaki másnak örömet szerezzenek.

Oscar Gálanézés a Moziklubban
Ingyen gálanézés és nemalvás a Toldiban. Lesz popcorn, kávé, mate, tubi, hogy kellemesebb legyen az ébrenlét. Idén sajnos nincs magyar jelölt, de így is szép számmal szurkolhatunk elképesztően jó filmeknek.

Egész hétvége


Verkstaden Garage Sale

Lassan 8 éve, hogy kipattant Pálmáék fejéből a Verkstaden ötlete. Ez idő alatt tisztes mennyiségű cucc ment át a kezük között és bizony ki is alakult pár makacs ruhakupac, amik valamiért még mindig zsákokban állnak műhelyükben. Ősrégi minták, kísérleti darabok, fantáziájukat legyőző nagyi-ruhák most végre esélyt kapnak, hogy gazdára találjanak! A Verkstaden Garage Sale ideje alatt a boltban (Rákóczi tér, Vásár utca 4.) potom áron lehet majd turkálni, szerdától-szombatig, 14-19 óra között. A kiárusítás ideje alatt újrahasznosító workshopokat is tartanak, részletek az eseményben.

Derkó 2019
A Derkovits Gyula festő-és grafikusművészről elnevezett ösztöndíjat művészkörökben évtizedek óta Derkónak nevezik. A díjra a 35. életévüket be nem töltött művészek pályázhatnak, és legfeljebb három egymást követő évben nyerhetik el. Az ösztöndíj elnyerése felelősség, mind a díjat odaítélő bírák, mind az azt elnyerő művészek részéről. A „derkós” éve(ke)t jól kell tudni használniuk a fiatal művészeknek, hogy elhívatásukat megerősítve, a későbbiek során is a pályán maradva kibontakoztathassák művészetüket. A „derkósokra” felfigyelhetnek a művészettörténészek, a galériatulajdonosok és a gyűjtők. A zsűrizés folyamata után megvalósuló, a Műcsarnokban megrendezett kiállítás évek óta a friss ösztöndíjasok bemutatkozásának jelentős fóruma. A tárlat egyfajta válogatott seregszemle, amelyből új utak indulhatnak, csoportos vagy önálló kiállítási felkérésekkel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://programfanni.blog.hu/api/trackback/id/tr3514641724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása